Az ilvaitot az Olaszországi Elba szigetén (Torre di Rio, Rio Marina) 1807-ben M. Leliévre bányafelügyelő fedezte fel, aki el is nevezte Yénitnek. 1811-ben Henrik Steffens norvég-német filozófus, természettudós, költő és tanár új, máig használt nevét az ilvaitot adta az ásványnak amely név az Elba sziget régi latin nevére (Ilva) utal. Az ilvait szilikát ásvány, általában kontakt metamorf övezetekben vas és cink ásványokkal együtt fordul elő, de ritkán szienitekben is megtalálható. Tömeges szemcsés előfordulás mellett többnyire zömök esetleg nyúlt prizmás, tűs, oszlopos sokszor hosszanti irányban rostozott kristályokban fordul elő. Lelőhelyek: Olaszország, Oroszország (Dalnyegorszk), Németország, Görögország, Japán USA stb.