Az egirin nevét 1835-ben Jons Jakob Berzelius (svéd orvos és vegyész) adta, a skandináv mitológiában szereplő Aegir (óriás tengeri uralkodó) után, utalva az ásvány tenger melletti lelőhelyére (Rundemyr, Ovre Eiker, Buskerud, Norvégia). Már korábban 1821-ben leírták az egirint, de akkor még akmitnak nevezték el (kristályai megjelenése után a görög acme-csúcs szóból). Az egirin elsősorban magmás és metamorf kőzetekben fordul elő, szienitben, pegmatitokban és gneiszben. Megnyúlt hosszában sávozott, prizmás, dárda alakú, tűs, szálas gyakran ikres kristályokban fordul elő. Lelőhelyek: Norvégia, Malawi, Oroszország, Kanada, Grönland, USA, Skócia stb.