A bizmut nevét valószínű a német weisse masse (fehér tömeg), (szász wise must) szavakból kapta, ugyanis régen a németországi Érchegységbeli bányákban a bányászok így nevezték az akkor nekik még haszontalannak tűnő ásványt. Régóta ismert ez az ásvány 1450-ből származik Valentius Basilius német szerzetestől első írásos említése. Hivatalosan Claude Geoffroy francia tudós 1753-ban „fedezte fel” eltérő tulajdonságai alapján ezt a ritka félfém ásványt, előtte összetévesztették az ónnal és az ólommal. A bizmut a 83-as számú kémiai elem, a természetben terméselemként és ércásványaiban (bizmutin Bi2S3, bizmit Bi2O3, tetradimit Bi2Te2S2 stb.) fordul elő általában hidrotermális érctelérekben, de réz és ólom ércekben is feldúsul. A nehézfémek közül a legkevésbé mérgező, rideg, rossz hővezető, nem mágnesezhető, un. diamágneses tulajdonsága van. Természetes kristályai ritkák, általában mesterségesen növesztett kristályaival találkozhatunk. Ezeknél a kristályoknál a külső élek gyorsabb növekedési üteme és az irizáló oxidáció miatt, (sárgától a kékig különböző színek) nagyon látványos kristályokkal találkozhatunk. Elsősorban a kohászatban használják ötvöző anyagként, de kozmetikumokban és gyógyszerekben is találkozhatunk vele. Legfőbb lelőhelyei: Bolívia, Mexikó, Kína, Peru, Kanada, Japán, Ausztrália.